Nem voltunk szegények csak azokká váltunk.
Történet a kislányról és az öccséről akik nem élhettek általános értelemben gyermekkort. Egy válás a gyermekeknek alapvetően hatalmas trauma. A testvérek nyilván az édesanyához kerültek a válás után mindezt úgy, hogy a bíróság nem kérdezte meg a gyermekeket. Történt ez 2007-ben.
De ez a bejegyzés most nem erről fog szólni, hanem arról, hogy éheztem, éheztünk az öcsémmel. A mai napig szégyellem, szégyelljük. Szégyellem azt, hogy éheztünk, szégyellem, hogy nem mertem az iskolában szólni, hogy nagy baj van, hogy nem csak éhezünk hanem bántalmaznak is minket. Szégyelltem, hogy hazudtam magamnak, hogy azt gondoltam ez így rendben van, biztosan megérdemeljük, mert rossz gyerekek vagyunk. Nem, nem voltunk rossz gyermekek, nem hibáztunk, csak megszülettünk; szeretetre és gondoskodásra (is) éheztünk főleg egy bonyolult válás után.
Szégyellem azt, hogy irigy vagyok másokra akiknek szerető és gondoskodó édesanyjuk van.
Voltatok már nagyon éhesek? Mondjuk egy kiadós edzés után amikor alig várod, hogy hazaérj és valami tartalmasabb melegebb ételt ehess. És ezen kívül éheztettétek már magatokat? Egy kitűzött cél eléréséért? Hogy szemléletessem a gyermek éhséget ennél, százszor rosszabb, hetekig nem enni. Ráadásul céltalanul. (Úgy, hogy közben a szervezetnek fejlődnie kéne.) Örültünk annak,hogy volt egy kis penészes kenyér, vagy egy csomag lejárt fagyasztott étel amit mikróban melegítés után meg tudtunk enni. Évekbe telt mire beszélni tudtunk arról mi történik és ráeszmélnjünk arra, hogy lépnünk kell.
Ekkor összeszedtük minden erőnket, és útra keltünk Apánkhoz. Útra keltem egy szebb és jobb élet reményében. Hátrahagyva ‘mindent, és mindenkit’. Csodának tartom azt, hogy mostanra nem éhezünk. Azt is, hogy csak ételintolerancia, reflux, vesebetegség, ir és pco alakult ki nálam. Sokkal rosszabbul is járhatunk volna – akár éhen is halhattunk volna.
Minden nap hálát adok annak, hogy sikerült elérnünk a jelenlegi életkörülményeinket, hogy egészséges és minőségi ételeket fogyaszthatok és hogy a betegségeim egy része elmúlt.
És a lelkünk? Nyilván a hatalmas mély seb gyógyulásnak indult.
Megbocsátani önmagamnak, és megszeretni azt a valakit, aki valaha én voltam nehéz. Aki bármit eltűrt, hogy gyermek lehessen… Megbocsátottam annak, aki valaha voltam, és már tudom őt úgy ahogy van szeretni. Szeretni a múltammal együtt, mert ezen történések is kellettek ahhoz, hogy most itt ülhessek, és írhassak .
Kedves Olvasó!
Ha bármit is megmozgatott benned az iromány. Karácsonykor amikor majdnem minden jobb körülmények közt élő ember sokat eszik, vagy többet a kelleténél – gondoljatok az éhezőkre, szegényekre, rossz körülmények közt élőkre is. Segítsétek őket akàr alapítványon keresztül vagy anélkül.
Köszönöm, hogy elolvastad.
Áldott Békés Karácsonyt!
Szofi
szofisday.com 